Bolíviai folyamat
Politikai körkép a 2005-ös választások előtt
1982-ben Bolívia maga mögött hagyta a diktatúrát, és visszatért a demokratikus folyamatokhoz. Ugyanaz a párt és ugyanaz az elnök, aki 1952-ben államosította a bányákat és mezőgazdasági reformot indított el, 1985-ben visszatért a kormányba, és megkezdte a neoliberális modell bevezetését. Ugyanez a párt néhány intézkedéssel később megkezdte a "kapitalizációt", vagyis az állami vagyon privatizációját.
Itt kell megjegyeznünk, hogy Bolíviában nincsen második kör az elnökválasztásban. Ha a választások győztese nem kapja meg a szavazatok 50 százalékát + 1 szavazatot, a pártnak egyezséget kell kötnie a Kongresszusban más pártokkal, amelyek utána helyet kapnak a törvényhozásban.
Ennek eredményeképpen mind az első, mind pedig a második helyen végzett pártnak lehetősége van kormányozni, a más pártokkal folytatott tárgyalásoknak és a velük kötött szövetségeknek megfelelően.
Ez a rendszer Bolíviában több mint húsz éven keresztül politikai alkuk sorozatához, a korrupció növekedéséhez és képtelen szövetségekhez vezetett, mint például amikor a volt diktátor pártja szövetséget kötött saját üldözőivel, hogy kormányt alakíthasson.
Megjegyzés: Figyelemre méltó, hogy bár Bolíviában a lakosság több mint 70%-a őslakos, a parlamentben a 90-es évek elejéig nem lehetett látni olyan képviselőt, aki a többséget képviselte volna.
Választások 2005-ben
Politikai és társadalmi válságok sorozata után, Bolívia eljutott a 2005 decemberi választásokhoz: a két elnökjelölt szöges ellentéte volt egymásnak. Az egyik a volt elnök, Jorge Quiroga, aki az ultrakonzervatív polgári csoportosulás, a Poder Democratico y Social (PODEMOS) [Demokratikus és Társadalmi Erő] jelöltje, a másik a nacionalista-őslakos oldalt képviselő Movimiento al Socialismo (MAS) [Mozgalom a Szocializmusért] jelöltje, az ajmara Evo Morales.
Minden elemző és a média is melléfogott a választási előrejelzésekben. De az is lehet, hogy elfogultak voltak a konzervatív jelölttel szemben. A lényeg, hogy senki meg csak még sem közelítette a végső eredményt: Evo Morales 54 százalékkal nyert.
Ez az eredmény felszabadította őt a tárgyalási kényszer alól, és így szabadon megalakíthatta kormányát.
Evo Morales kormánya
A szénhidrogének államosítása, a transznacionális vállalatokkal kötött szerződések újratárgyalása, diplomáciai válság Argentínával és Brazíliával a bolíviai gáz eladása miatt, új agrár-reform, "szabadkereskedelmi" egyezmények Venezuelával és Kubával és az Alkotmányozó Gyűlés megalakítása - többek között ezek a lépések jellemezték Evo Morales kormányának első fél évét. Mind meglepetés volt, hiszen a megfigyelők nem várták, hogy Morales teljesíti választási ígéreteit. "Semmi meglepő nincsen abban, amit csinál. A meglepetés inkább az, hogy szinte szóról szóra betartja azt a programot, amit az országnak bemutatott", magyarázta Carlos Toranzo, bolíviai politikai elemző.
Választások utáni körkép
Egy ilyen választási eredmény után a hagyományos pártok nem voltak képesek megszervezni az ellenzéket, ami légüres teret hagyott maga után: ezt a teret a polgári bizottságok és a média foglalta el.
Az 1950-es években, a helyi önkormányzatok eltűnése előtt, minden közigazgatási területen polgári bizottságok alakultak, amelyek célja az alapítói szándék szerint az volt, hogy képviseljék a polgárok jogait a központi kormányzat felé.
Az idő multával ezek a bizottságok valódi üzleti és politikai nagyvállalatokká váltak, amelyek minden közigazgatási területen belül az uralkodó osztály gazdasági érdekeit védték.
Most, hogy a bolíviaiaknak olyan helyi önkormányzataik és közigazgatási területeik vannak, amelyekre közvetlen választásokat írnak ki, a polgári bizottságokat már nem lehet a polgárok és a kormány közötti közvetítőként felfogni.
Alkotmányozó Gyűlés
Az Alkotmányozó Gyűlés összehívása és megalakítása Evo Morales egyik választási ígérete volt. Ezt a hagyományos pártok nyilvánvalóan ellenzik, és nem látják szükségét, hiszen a jelenlegi alkotmány éveken keresztül őket szolgálta.
Ennek ellenére a konzervatív pártok képviseltették magukat az alkotmányozó választásokon, ahol Morales pártja megint nagy többséggel nyert. A hagyományos pártok ettől kezdve akadályozzák a Gyűlést, hiszen már nem áll módjukban olyan törvényeket erőltetni az országra, amilyeneket csak akarnak. Sőt mi több, nem lehet tudni, hogy a konzervatív pártoknak van-e konkrét javaslatuk az új Alkotmányra nézve: arra játszanak, hogy megakasszák a Gyűlés munkáját, hogy az új Alkotmány ne születhessen meg a kitűzött határidőn belül. Ha ez megtörténik, akkor nem lesz reform és a régi Alkotmány marad érvényben.
A konzervatív pártok számára a legfontosabb ügyek a következők:
- Autonómia
- Kétharmad
- A főváros
Autonómia: Ma Bolíviában minden a decentralizáció felé halad, és a hagyományos pártok ebből megpróbálnak előnyt kovácsolni. A hagyományos pártok, illetve ami még megmaradt belőlük, visszahúzódtak Santa Cruzba, amely város a régi modellben hatalmas előnyhöz jutott. A konzervatív pártok innen kezdték meg autonómia-kampányukat, és ezzel az üggyel toboroznak embereket a zászlajuk alá. Amikor a kormány kijelentette, hogy egy olyan autonómiát támogat, amely sokkal tovább megy a közigazgatási területek vagy a tartományok szintjénél, a konzervatívok ezt ellenezték. Ezzel világossá is vált, hogy a konzervatívok olyan autonómiát akarnak, amely lehetővé teszi számukra, hogy mindent Santa Cruz közigazgatási területén belül központosítsanak és ezzel ellenőrzésük alatt tarthassák az ott megtalálható természeti erőforrásokat (földgázt).
Kétharmad: Látván, hogy Evo Morales pártja többségbe került az Alkotmányozó Gyűlésben, a konzervatívok kampányt indítottak, hogy az új Alkotmány minden cikkét csak a szavazatok kétharmadával lehessen elfogadni. Tudják, hogy ahhoz, hogy a kétharmados többség meglegyen, őket is be kell vonni a tárgyalásokba. Különös azt hallani ezeknek az uraknak a szájából, hogy " tiszteljék a kisebbséget". Éppen ez az, amit a hagyományos pártok kormányzásuk alatt sohasem tettek meg. Annak érdekében, hogy a Gyűlésre erőltessék a kétharmados szabályt, a konzervatív pártok kijelentették, hogy a kormány nem demokratikus: ezzel figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a kormány mindkét választáskor a szavazatok több mint 50 százalékát kapta meg.
Főváros: Miután a 19. század elején Bolíviában kikiáltották a köztársaságot, La Paz városa egyre nagyobb jelentőségre tett szert, különösen gazdasági szempontból. Az ásványi anyagok exportja szempontjából földrajzi elhelyezkedése előnyére vált. Minthogy La Paznak megvolt a gazdasági ereje - vagy másképpen mondva, ott éltek a hatalommal rendelkező csoportok - meg akarta szerezni a politikai hatalmat is. Emiatt kitört egy polgárháború, aminek 1899-ben lett vége. A cél az volt, hogy La Paz legyen a főváros. Noha a főváros Sucre maradt, La Paz lett a kormány székhelye, és a törvényhozó és végrehajtó hatalmat is oda helyezték át.
Meglepő a történelmi folyamatok alakulása: ma, több mint száz évvel később, Santa Cruz-ban van a gazdasági hatalom központja Bolíviában - vagyis a hatalommal rendelkező csoportok ma ott élnek. Ezeknek a csoportoknak van annyi eszük, hogy nem követelik, hogy Santa Cruz-t tegyék meg fővárosnak, mert ez a problémák epicentrumát a küszöbük elé hozná. Ehelyett amellé a követelés mellé állnak, hogy újra Sucre legyen a főváros. Az alig több mint 200 ezer lakosú Sucre évek óta szeretné, ha a város újra főváros lenne, ám ennek a követelésnek eddig semmilyen súlya nem volt. Azzal azonban, hogy Santa Cruz nyíltan melléjük állt, más lett a helyzet. Így Sucre lakosai minden eddiginél nagyobb esélyt látnak arra, hogy városuk ismét teljes fővárossá váljon, és így az ettől várt fejlődés is meginduljon.
A törvény szerint az Alkotmányozó Gyűlésnek Sucrében kellett üléseznie. Sucre fővárossá nyilvánításának ügye azonban erőszakos cselekedeteket szült. A polgárok megverték a képviselőket az utcán. A kormány úgy döntött, hogy áthelyezi a Gyűlés helyszínét a város szélére, La Glorietába. Ekkor az ellenzék kijátszotta a legerősebb kártyáját, és egy mészárlás mögé állt: arra biztatták az embereket, hogy akadályozzák meg az üléseket. A kormány arra szorítkozott, hogy megvédje a helyszínt, ahol a képviselők ülést tartottak. Három védelmi kört alakítottak ki: az első, a belső kör katonákból állt, akik fegyvertelenek voltak, csupán tömegellenőrző eszközökkel voltak felszerelve; a második körben rendőrök voltak, akiknél szintén nem volt fegyver, csupán tömegoszlató felszerelés; a harmadik, utolsó kört a társadalmi mozgalmak alkották, akiket az ország nyugati részéből hoztak Sucrébe.
Az ellenzék mészárlást támogatott, hiszen 2 vagy 3 ember meghalt az összecsapások során. A kormány ígértet tett rá, hogy kivizsgálja az ügyet, különösen azért, mert a halálos golyók 22-es kaliberűek voltak - ezeket sem a rendőrség, sem pedig a katonaság nem használja.
Egy politikai lépéssel a kormány az Alkotmányozó Gyűlés koordinációs csoportjának lehetővé tette, hogy más városokban is tarthassanak ülést. A Gyűlés számára az utolsó lépés december 14. lesz. Ahogy egyre közelebb kerülünk a dátumhoz, az események biztosan még inkább fel fognak izzani.
_____________________
Raúl Mercado Wagner
Bolívia - Latin Amerika
Humanista Mozgalom