

La Paz, 2008. május (ABI)
Evo Morales Ayma bolíviai elnök üdvözölte a szenátus által elfogadott "népi mandátum visszavonó törvényt", melynek köszönhetően, mint mondta, az embereknek ismét joguk van eldönteni, hogy folytatják-e a változás és igazság folyamatát, melyet a jelenlegi kormány kezdeményezett, vagy visszatérnek a múltba.
"Legnagyobb megelégedésünkre megkaptuk a Nemzeti Szenátus jóváhagyását az elnök, az elnökhelyettes és a kilenc minisztérium vezetőit érintő bizalmi népszavazásra" - kezdte Morales a bolíviaiaknak címzett üzenetét.
Morales, kormánya kíséretében, rámutatott, hogy a népszavazás a demokráciát erősíti, és az emberek a szavazatukkal döntenek arról, hogy a kormány a nép akaratának megfelelően cselekszik-e vagy sem.
2007. december 5-én Morales elnök javaslatot tett a kilenc minisztérium vezetőjének, hogy közösen kezdeményezzék a mandátumukról szóló bizalmi szavazást.
Az elnök a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy azért jutottak erre döntésre, hogy az embereknek adják a végső döntés lehetőségét azzal kapcsolatban, hogy folytatni kívánják -e a változásokat vagy inkább egy neoliberális rendszert akarnak.
"Azt javaslom az ország konzervatív és nem konzervatív minisztereinek, hogy együtt írjunk ki egy bizalmi népszavazást, és hagyjuk, hogy az emberek döntsenek arról, hogy akarják -e a változást vagy sem", mondta Morales.
Morales szerint a visszahívó népszavazás az ország egységének megőrzéséről, a törvényesség tiszteletben tartásáról, a jogállamiságról és mindenekelőtt a Nemzeti Kongresszus tiszteletéről szól.
Elmondta, hogy a törvényt azért hozták, hogy elmélyítsék a demokráciát Bolíviában, és hogy az ország jövőjéről a szavazóurnákon keresztül szülessen döntés, az alkotmány és a nemzeti törvények keretei között.
Ezzel a nézőponttal szöges ellentétben Santa Cruz-i politikusok, a város és az üzleti élet vezetői törvénytelen népi konzultációt tartottak május 4-én tartományuk autonóm státusáról, és ezzel figyelmen kívül hagyták az ország évényben lévő alkotmányát.
Három tartomány, Beni, Pando és Tarija saját regionális népi konzultációját készíti elő, hasonlóan alkotmányellenes és törvénytelen módon.
Morales megköszönte az emberek támogatását és azt, hogy a köztársaság elnökeként felhatalmazták arra, hogy mély változásokat kezdeményezzen a demokráciában. Elmondta, hogy a problémák és hibák ellenére úgy érzi, hogy kormányzása két év és négy hónapja alatt az országot szolgálta. Ezért, mint mondta, ha a szavazás során az emberek úgy döntenek, hogy továbbra is államfőként folytassa tevékenységét, készen áll a többség szolgálatára.
Morales elnök továbbá azt is szorgalmazta, hogy a Nemzeti Kongresszus hagyja jóvá a korrupció ellenes törvényt, illetve más törvényjavaslatokat, melyek a "Szenátus asztalán hevernek".
"Nagyon boldog és elégedett vagyok. Végre sor kerül arra, amit szerettem volna. Most átadjuk a döntést a bolíviai népnek", fejezte be beszédét az elnök.
LCR / Dgav ABI